MÁSKÉNT gondolkodni!

MÁSKÉPP csinálni!

Élet(f)utam


Zavagyil Zoltán

1970. december 22.-én születtem Kaposváron. Édesapámat még gyerekként elvesztettem. Ez a szomorú tény azonban inkább megedzett, megerősített. Ekkor alakult ki bennem a „SOHA NE ADD FEL” szemlélet, ami azóta is végigkísér.

Műszaki alapvégzettségem után jogi, majd közgazdász diplomát szereztem. Rövid adóhivatali, majd ügyészségi kitérő után ügyvéd lettem. 2002-ben egy német közgazdász ismerősöm bíztatására megalapítottam Magyarország első és mindeddig egyetlen kizárólag reorganizációval foglalkozó cégét a Dr Zavagyil és Társai Reorganizációs és Gazdasági Tanácsadó Kft-t.

2008-ban szakmailag felértem a csúcsra. Elnyertem Magyarországon a legrangosabb szakmai tanácsadási elismerésnek számító -2007-2008.évi „Legjobb Tanácsadási Projekt VTMSZ- Garai Tamás Díjat.

A díjjal járó média és sajtóérdeklődés, munkadömping azonban rossz irányban változtatott meg. Elhitette velem, hogy tévedhetetlen vagyok, nagyképű lettem, azt gondoltam, hogy ezután elég csak a névjegykártyámat bemutatnom. Tévedtem. A gazdasági válság második fázisa engem is elért. Lenullázódtam.

Hálás vagyok a sorsnak, amiért a csúcsról a szakadékba zuhantam. Ez a lecke megtanított a szakmai alázatra, és kijelölte nekem azt az utat, amit a jövőben csinálni szeretnék. Az elnyert díj és a szakmai pályafutásom egy mindenkori kötelezettséget, kihívást jelent arra vonatkozóan, hogy ismételten bebizonyítsam magamnak és a megbízóimnak azt, hogy még mindig „jó vagyok”.

2012-töl válságmenedzserként dolgoztam. Vezető tisztségviselőjeként átvettem az irányítást, reorganizáltam, növekedési pályára állítottam, majd 1-1,5 éves működtetés után értékesítem a vállalkozásokat.

2013-ban jöttem rá a szakmai pályafutásom legnagyobb felismerésére. Rájöttem arra, hogy hogyan tudjuk igazán kihozni cégünkből a maximumot. A megoldás kulcsa a magán és a munkahelyi élet kölcsönhatásában keresendő. Egy vállalkozás profittermelő képességének, sikerének a „GYORSÍTÓSÁVJA” az, ha jobbá, elviselhetőbbé, kezelhetőbbé teszem az egyén magánéletét, akkor azzal a munkahelyi teljesítménye is nagyságrendekkel javul!!

2018. márciusától 2022. októberéig külsős munkatársként Magyarország piacvezető vállalati, M&A tanácsadó cégének voltam a befektetési igazgatója.

Küldetésem az, hogy egy dolgozói kollektíva magánéletének, szemléletmódjának a pozitív irányba terelésén keresztül a vállalkozás profittermelő képessége maximalizálódjon. Egy olyan vállalati közösség jöjjön létre, amely a munkát kihívásnak és nem kényszernek fogja fel. Mindezt jó hangulatban, humorral fűszerezve „gyomorgörcs nélkül”, egy közös célért tegye.

Több mint 20 éve publikálok, első sajtó/média szereplésem a 2001-es! – de régen volt - évre datálódik. Szakmai írásaim jelentek meg Magyarország vezető gazdasági szaklapjaiban. Foglalkoztam a bankok, önkormányzatok, kis-és középvállalkozások aktuális kérdéseivel, számtalanszor felemeltem a hangomat a magyarországi csődtörvény anomáliái kapcsán. Mindig megtisztelő volt számomra az, ha egy adott témában a sajtó, a média kikérte a véleményem.

Dr. Zavagyil Zoltán

ÉLET(F)UTAM KIADVÁNYOK

Az exkluzív interjúkon keresztül azt mutatjuk meg jelenlegi és potenciális üzletfeleinknek, hogy személyemet partnernek tekintik a legsikeresebb üzletemberek.

AJÁNLÁSOK


„A sikernek sok gazdája van, a kudarcnak talán egy sem - így a kissé átfogalmazott közmondás. Pedig a zátonyra futott kísérletek legalább annyi tanulságot rejtenek, mint a "jackpotnak" bizonyult megközelítések. Ez utóbbiakat ráadásul sokan elemzik és idézik már csak azért is, hogy a siker reflektorfényéből azokra is essék némi derengés, akiknek az égvilágon semmi részük nem volt a diadalból. De nagyon fontos hogy, megnézzük azt is, hogy mi rejlik a bukások mögött! Mi vezetett a kudarchoz és milyen okok miatt nem lett sikeres valami vagy valaki! És, ami legalább ilyen lényeges: hogyan lehetett felállni egy kudarcos vállalkozást követően. Akinek ugyanis sikerült, az már tud valamit, amit mások - mondjuk a sikersorozatok főszereplői - nem! Egy amerikai sztármenedzser szerint, aki a negyedik x előtt legalább egyszer nem csődölt be, abból nem lesz igazán sikeres üzletember...”

Szakonyi Péter
felelős szerkesztő/kiadó A 100 Leggazdagabb magyar


„Kedves Zoltán!
Nagyon hasznos missziót választottál az Élet(f)utam sorozatoddal. Sokan feltételezik, hogy a csúcsra csak az érhet fel, aki mindig tökéletes, aki „született nyertes”. Ez a legtöbb embernek már az elején elveszi a kedvét a „csúcstámadástól”. Riportjaidból kiderül, hogy nagy eredményeket csak rengeteg munkával lehet elérni, és ezt a rengeteg munkát sokszor még igen kemény pofonok is nehezítik.”
Sok sikert!

Jáksó László
műsorvezető


„Sokszor csak a rózsát látjuk, a tövist már nem. Pedig mennyi munka, kihívás és kudarc rejlik egy-egy kiemelkedő eredmény mögött. A mai sok szempontból instant világ gyors sikert ígér, akár az üzleti élet vagy a meggazdagodás terén, pedig ahogy a mondás tartja, a sikernek nem titka van, hanem ára. Szívből gratulálok ehhez a zseniális kezdeményezéshez az alkotóknak, és kívánom, hogy minél több ember számára jelentsenek inspirációt ezek a beszélgetések!”
Kívánok nagyon sok sikert ehhez a zseniális projekthez!
Barátsággal,
Péter

Szabó Péter
motivációs előadó, tréner és a többszörös bestseller, az Állj félre a saját utadból! című könyv szerzője


„Újszerű és izgalmas ötlet szembemenni a „mindig mutasd magad tökéletesnek” mainstream iránymutatásával. Minden elismerésem azon interjúalanyainak, akik hajlandóak megmutatni a kevésbé hibátlan önmagukat is!
Ezek az interjúk abban segíthetik az olvasókat, hogy a kudarcaikat ne a saját alkalmatlanságuk bizonyítékának lássák, hanem a tökéletesedés felé vezető lépcsőfokoknak. Persze, ha ezek a lépcsőfokok tendenciózusan lefelé vezetnek, mégis érdemes elgondolkodni azon, érdemes-e erőltetni, amit csinálnak.”

Dr. Csernus Imre
pszichiáter, borász, az egri Depresso Étterem és Kávéház valamint a noszvaji Csendülő Vendégház tulajdonosa, üzemeltetője

Gondolkodjunk együtt!

Ha Ön azt szeretné, hogy a munkatársai

  • ugyanolyan lelkesedéssel, odaadással foglalkozzanak cégével, mint Ön,

  • a munkájukban maximumot nyújtva nem csak testben, hanem lélekben is jelen legyenek a munkahelyen,

  • cégét olyan növekedési pályára állítsák, amelyről Ön eddig nem is álmodott,

és érzelmi kötődés nélkül szeretne velem közösen együtt gondolkodni cége jelenéről, jövőjéről, akkor kérem, vegye fel velem a kapcsolatot az info@drzavagyil.hu e-mail címen vagy hívjon a
+36 30 620 2215-ös telefonszámon.

Gondolkodjunk együtt!


Zavagyil Zoltán


Elérhetőségeink

Cím: 7400 Kaposvár, Dr. Kovács Sebestyén Gyula u. 5.

E-mail: info@drzavagyil.hu

Mobil: +36 30 620 2215

Dr. Zavagyil Zoltán